Színházi Világnap Március huszonhetedike van, ez a nap 1961 óta a Színházi Világnap. 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e napot. Az üzenet, melyet minden évben a világszínház egyik jelentős alkotója ír, felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tiszteleg a színészek, a színházi dolgozók előtt, kéri a közönség szeretetét és támogatását.

Március huszonhetedike van, ez a nap 1961 óta a Színházi Világnap. 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e napot. Az üzenet, melyet minden évben a világszínház egyik jelentős alkotója ír, felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tiszteleg a színészek, a színházi dolgozók előtt, kéri a közönség szeretetét és támogatását.

Az idei év színházi világnapi üzenete - Shaheed Nadeem pakisztáni drámaíró tollából - arra biztat, hogy ismerjük fel a színházi tér szakralitását, a színjáték spirituális erejét, a színház ugyanis felkavaró lelki élmények megidézésével gyógyító energiák felszabadítására képes. De egyben felhívja figyelmünket a színház felelősségére is, mellyel közösségünknek, környezetünknek tartozik.

A magyar színpad szent, jól tudjuk ezt, hiszen a kezdetek óta az volt, nemzeti nyelvünk, kulturális emlékezetünk ápolásának legjelentősebb közösségi tere. A Magyar Színház és a Világ színháza nem tehet mást: szövegeket mond, beszél, mutat, fogalmaz át – láttat és hallat. És természetesen az együtt élő nézőit résztvevővé akarja tenni.

De színházi elődeink a társadalmi felelősséget is mélyen átérezték és tanúsították: az 1848. március 15-i félbeszakadt Bánk bán idején, az első világháború front- és hadifogolyszínházaiban, a sebesültek megsegítésére tartott estélyeken, de tanúsították a második világégésben lebombázott színházak – akár saját kezű – újjáépítésével, vagy az 1956-os forradalomban, az 1989-90-es eseményekben való bátor kiállással.

Színház bárhol születhet és születik, ahol szükség van rá, sokszor Thália templomain kívül is, ha a helyzet úgy kívánja. Színházaink, színművészeink, színházi dolgozóink a mostani emberpróbáló időszakban is bátran, józanul állnak helyt, felismerve, hogy néha bizony az a felelős döntés, ha a színház bezárja kapuit.

Sokan közülük, kihasználva ismertségüket és a rájuk irányuló médiafigyelmet, türelemre, egymás iránti felelősségvállalásra, otthonmaradásra biztatták a nézőiket. Miközben tudták azt, hogy az elmaradt előadások számukra súlyos bevételkiesést okoznak.

Egyre több színház és zenekar vállalja, hogy előadásait, koncertjeit interneten közvetíti, ezzel is enyhítve valamelyest a kényszerű elszigetelődés nehézségét. Más intézmények alkalmi közvetítésekkel, felolvasószínházi előadásokkal jelentkeznek, vagy korábbi előadások felvételeit teszik közzé az interneten, amelyek segítik a jelenlegi kényszerhelyzet megértését, feldolgozását.

A közönséggel szinte együtt lélegző színművészek számára igen hálátlan helyzetek ezek: üres széksoroknak játszani, arctalan kamerák előtt, lemondva a taps feloldozó, közösségteremtő pillanatairól. De mégis úgy döntenek, hogy nem maradnak, nem maradhatnak némák. Tudják, hogy az élő emberi szóra most még inkább szükség van, hogy a művészet gyógyító erejének megérzése, a teremtő képzelet életben tartása nemzetünk szellemi egészségének záloga. Ebben kellett, és kellene most talán még fokozottabban: észnél, érzésnél, okos indulatnál lennünk.

A színházi világnapon így távolból mondunk köszönetet színművészeinknek, színházban dolgozó kollégáinknak józan helytállásukért, társadalmi szolidaritásukért, kreatív és leleményes megoldásaikért, amelyekkel közönségüket átsegítik a kényszerű magány időszakán, hogy az új évadban ismét együtt ünnepelhessük a magyar színház csodálatos gazdagságát. Ehhez kívánunk mindenkinek szellemi és érzelmi erőt, jókedvet, bőséget és védő kart.

https://www.youtube.com/watch?v=UkrCzA7Zmfg&feature=youtu.be