NyitólapProgramRólunkFotókTámogatókBlogKapcsolatKözérdekű Év:
„Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom”
Törőcsik Mari negyven éve a Nemzetiben - Fotókiállítás
Időpontok: 2023. Június 1. - 2023. Augusztus 1.,19:30-tól Helyszín: Kőszegi Várszínház Jegyár: Ingyenes
„Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom”
„Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom”
Törőcsik Mari negyven éve a Nemzetiben - Fotókiállítás

Negyven év képekben – egy felejthetetlen pálya pillanatai, egy pályáé, amelynek hat évtizedéből négy a Nemzeti Színházban telt el.

„Én a Nemzeti Színházba léptem be főiskolásként, és onnan fogok meghalni” – nyilatkozta Törőcsik Mari, aki 1958 és 1979, majd 2002 és 2021 között, haláláig a Nemzeti Színház művésze volt. Büszkén emlegette, hogy a 2002-ben megnyíló új Nemzeti társulatába elsőként őt szerződtette Schwajda György igazgató. A Nemzeti Színház mellett rövid ideig volt győri, a szolnoki színház tagja, a pesti Művész Színháznak nemcsak színésze, hanem kis ideig az igazgatója is volt.
A színpadtól a sosem búcsúzott el. Utoljára 2016 elején lépett fel, az idős Galilei szerepét játszotta Bertolt Brecht drámájában a Nemzetiben.
„Szoktam mondani, hogy volt öt-hat estém. Most már, hatvan év színpad után talán hét-nyolc is. Amikor a véletlen, a csillagok állása, a jóisten tudja, mi által elrepül az előadás. Mindig mindent meg kell tenni, hogy ez megtörténjen, de nincs rá garancia, hogy ez az ember életében akár egyetlenegyszer is összejön. Ritka kincs… Nem azt kérdezem, tudom-e úgy, mint más, még további ezer jó színész. Én azt kérdezem, tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom. Tudom-e úgy, hogy ezért érdemes még engem választani, csakis engem. Itt kell a bátorság, sokszor vakmerőség, és itt kell az önkontroll is…” – Olvasható Bérczes László Beszélgetőkönyvében.
A hatvan színpadi évből a Nemzetiben töltött negyven esztendő legjelentősebb előadásait idézik fotók – mások mellett Keleti Éva, Benkő Imre és Eöri Szabó Zsolt képei. A fotók az MTI, illetve a OSZMI archívumából származnak.
A képek mellett idézetek is olvashatók, amelyek elhelyezik az egyes alakításokat az életműben: mit gondolt róluk maga Törőcsik Mari, mit írtak róla a kritikusok, mit mondtak róla pályatársak, rendezők. Törőcsik Mari mondataiból világosan kiderül: saját magát, a pályáját, a sikereit és a kudarcait is kellő (ön)kritikával kezelte, munkájára alázattal tekintett, és a színészetet szenvedéllyel művelte.
A teljes, hatvan képből álló kiállítás a Nemzeti Színházban volt látható. A válogatott anyag Kaposvár, Szolnok, az Ördögkatlan és Debrecen után érkezik Kőszegre. A városhoz közeli Velem volt az a hely Törőcsik Mari életében, ahová visszavonult a munkák között, és ahol élete utolsó éveit élte.
A kiállítás megtekinthető 2023. augusztus 1-ig.
A Nemzeti Színház kiállítása
A kiállítás kurátora: Kornya István // munkatársa: Eöri Szabó Zsolt
Együttműködő partnerek: az MTVA fotóarchívuma // Országos Színháztörténti Múzeum és Intézet
„Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom”
Jegyvásárlás 2024