"Móricz Zsigmond most a mosolyát vitte a színpadra, azt a meleg mosolyt, mely mint a napfény szokott kisütni arcára, mikor valami jót mond vagy hall, vagy mikor valakiről beszél, aki kedves neki. <…> Öröm ezt látni, baráti öröm és írói öröm: a jó barát lelke újra virágos a tiszta jókedvtől, az író megtalálta egyik legszebb kvalitásának teljes értékű kifejezését.

Móricz Zsigmond ebben a darabjában nem bírál, nem mond erkölcsi ítéletet, nem erőszakoskodik nagy életproblémákkal. Csak visszaemlékszik egy olyan világra, mely Atlantiszként elsüllyedt az idők tengerében s úgy maradt az emlékezetben, mint a boldog, jó élet, könnyelmű vidámság kora. A magyar uraknak nem voltak nagy problémáik, vagy ha voltak, nem tudtak róluk és nem törődtek velük, könnyű volt az élet számukra, az anyagi gond nem volt súlyos, a pénz könnyen jött-ment, a modern luxus-igényeket még nem ismerték, ami szórakozásuk volt, az könnyen telt, egy-egy háromnapos névnap, dáridós disznótor után csöndes iddogáló napok sora következett, volt ideje a vérnek összesűrűsödni a legközelebbi nagy mulatságig. Volt ennek visszája is, az igaz, sorra úsztak el az úri birtokok, a magyar úri osztály a maga könnyű jó életében elfelejtette hasznát venni a hirtelen gazdasági fellendülésnek, amely nyakára gazdagított más fürgébb, energikusabb és tradiciótlan rétegeket, - de erről most nincs szó. Az író a derűs oldalát nézi csak ennek az időnek, a magánélet szűk kis körben időzik, nem társadalmat, nem országot lát, hanem alakokat, férfiakat, nőket, öregeket, fiatalokat, akiket mosolyogva forgat egy kis családi komplikáció kacsalábán." – Schöplin Aladár írta ezeket a sorokat alig több, mint 80 éve a Nyugatban a Hevesi Sándor rendezte Nemzeti színházi bemutató alkalmából. Majd így folytatja: "Kicsi komplikáció: egy fiatal házaspár összezördülése és kibékülése. A férfi makacs és szilaj, a vérében van, hogy ha nincs is igaza, az asszony igazat kell hogy adjon neki, az asszonyka is makacs, azt hiszi, hogy ha igaza van, hát akkor élnie is kell az igazságával. A muzsikaszón vesznek össze, melyet az asszony már megutált a háromnapos duhaj névnapi mulatságon, mely neki csak háziasszonyi robotot jelentett, a férfi meg még tovább akarja folytatni, mert olyan a természete, hogy ha bor van benne, akkor nem fér a bőrébe. Milyen jól tudja ezt a tempót Móricz Zsigmond! Ahogy meglátja: a dáridóból minden vesződség az asszonyé, minden mulatság a férfié…"