ProgramRólunkFotókTámogatókBlogKapcsolatKözérdekű Év:
Szörényi Levente, Bródy János, Sarkadi Imre, Ivánka Csaba
Kőműves Kelemen
(Pannon Várszínház)
Időpontok: 2020. Július 11. (esőnap: Július 12.),20.30-tól Helyszín: Kőszegi Várszínház-Jurisics vár Jegyár: 4.000.-
Kőműves Kelemen
A Kőműves Kelemen téma vándormotívum a közép-kelet európai és balkáni népek folklórjában, így a magyar népköltészetben is. Nem véletlenül. Egy fiatal csapat kap lehetőséget, vállal megbízatást, hogy felépítse a várat, azaz önmagát, hogy egy sikeres nemzedék oltalmazhassa a tágabb értelemben vett közösséget. „Alkotni születtünk…” „Nem lehet, nem lehet, hit nélkül nem lehet…” A konfliktusok ember és hatalom, ember és ember, hit és kiábrándulás küzdelmében bomlanak ki, a küzdés értelmére, az áldozat mértékére keresik a választ valamennyi korosztályt megszólítva.
A Pál utcai fiúk produkciónk dinamikus fiatal férficsapatot kovácsolt össze, akik meg tudnak felelni a rockballada által támasztott ének-, zenei- és fizikai követelményeknek.
A produkció a Zikkurat Színpadi Ügynökség, valamint az előadás producere, Rosta Mária; a MELODY Kulturális és Szolgáltató Kft. és a HoFra Színházi és Irodalmi Ügynökség engedélyével jött létre.
SZEREPOSZTÁS
Kőműves Kelemen: Koscsisák András
Boldizsár: Molnár Ervin
Máté: Szelle Dávid
Izsák: Keresztesi László
Karuj: Budai Márton Zoltán
Benedek: Kovács Gábor
Márton: Gábor Márkó / Soós Máté Bátor / Magyar János
Ambrus: Punk Péter
Mihály: Pásztor Richárd
György: Baranyi Csanád
Sebő: Hédl-Szabó Dániel
Gyula: Kiss Máté / Magyar János
Radó: Ifju Martin
Anna: Kárpáti Barbara
Vándor: Horváth Dániel / P. Petőcz András
Jelmez: Justin Júlia
Játéktér: Vándorfi László
Korrepetitor: Regovics Zsuzsa
Zenei vezető: Győrfi Judit
Koreográfus: Krámer György
Koreográfus asszisztens: Punk Péter
A rendező munkatársa: Egri Zsófia
RENDEZŐ: Vándorfi László
Kőműves Kelemen
Jegyvásárlás