ProgramRólunkFotókTámogatókBlogKapcsolat Év:
Program
Ny. V. Gogol:
Egy őrült naplója
Időpontok: Június 28., 20:30 óra (esőnap: Június 29.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 2.500 Ft
A történet főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza, aki nem először kap főszerepet Bodó-előadásban, rá épült a Katona József Színházbeli híres Ledarálnakeltűntem is, amely érdekes párhuzamként szintén egy kiszolgáltatott kisember kényszerű ámokfutását mutatta be.

Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készül. Keresztes Tamás mellett az előadás másik fontos "szereplője", a Keresztes Tamás által tervezett díszlet lesz, valamint az atmoszférát megteremtő looper lesz, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje.

Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? - erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés most, 2016-ban is ugyanolyan aktuális.

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda, a Katona József Színház és a FÜGE közös produkciója.

Szereplő: Keresztes Tamás (Axentyij Ivanovics Popriscsin)

Dramaturg: Róbert Júlia
Asszisztens: Szakács Zsuzsi
Rendező: Bodó Viktor
Díszlet: Keresztes Tamás
Hangmérnök: Belényesi Zoltán
Producer: Orlai Tibor

Egy őrült naplója

Az Orlai Produkció: Egy őrült naplója című művét 2017. június 28-án 20.30 órai kezdettel tekinthetik meg a Kőszegi Várszínházban. Az alábbi linken egy kis előzetest tekinthetnek meg az előadásból.

Egy őrült naplója plakát
Egy őrült naplója plakát
Fotóalbumok
2017. Augusztus 2., 8 kép
2017. Július 31., 10 kép
2017. Július 28., 19 kép
2017. Július 28., 5 kép
2017. Július 26., 36 kép
2017. Július 17., 12 kép